Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Bemutatkozás


 Intézményünk Bács-Kiskun megyében, Tabdi központjában található. Az óvoda helyi adottsága maximálisan biztosítja a gyermekek számára az egészséges és biztonságos környezeti feltételek megteremtését. Az óvoda épülete 2020-ban teljes körű belső felújításon esett át.  A tervezés során figyelembe vettünk a gyermekek, dolgozók igényeit, így minden helység kialakításánál a praktikusság volt az elsődleges szempont. Szerettük volna, ha az óvoda belső terei egységet képeznek, így minden helység, egy-egy témára épül. Az egyedi ötletek, a desing, mind az óvodapedagógusok kreativitásának, közös ötletelésének, innovatív gondolkodásmódjának eredménye. A falak, burkolatok, bútorok kiválasztása során, a natúr, környezethez közeli árnyalatokban gondolkoztunk, hogy minél időtállóbbak legyenek. A kiegészítőkkel próbáltuk színesíteni, játékosítani, gyermek közelivé tenni a környezetet.  Az óvoda az a hely, ahol a gyermekek elsőként találkoznak a közösség varázsával, ahol pedagógusként megalapozhatjuk a közösséghez tartozás élményét. A gyermekeknek kitárul a világ, a szűk család után, fontossá válnak a kortársak, a közös játék, tánc, ének, alkotás. Ezeknek a közös élményeknek próbáltunk egy olyan környezetet kialakítani, ahol gyermek, felnőtt egyaránt jól érzi magát.

2021 augusztusában új mérföldkőhöz érkezett az intézményünk, többcélú intézménnyé vált, ami azt jelenti, hogy nem csupán óvodai nevelés a feladata, hanem kiegészült a mini bölcsőde szolgáltatásával. A mini bölcsőde fogalom annyit jelent, hogy 7 gyermek ellátására ad lehetőséget. A település egyik szolgálati épülete kívül-belül megújult, a bölcsődei ellátás minden igényét kielégítve. 2021. szeptember 13-án megkezdte működését a mini bölcsőde, jelenleg 6 gyermek zsivaja, nevetése, olykor sírása tölti be az épület falait. Igen, a sírás is mindennapos részre a bölcsődei élet kezdeti szakaszának. A kisgyermekek életében ez az az elsődleges szocializációs színtér, ahol kiszakad a családból, elválik a szülőktől. A család minden tagjának nehéz időszak ez, éppúgy a szülőknek, mint a gyermeknek. Ezt a nehéz időszakot szeretnék segíteni a bölcsődei dolgozók minden együttérzésükkel, szeretetükkel.
61éve

a gyermekek neveléséért

7

szakképzett dolgozó

3csoprt

korosztálynak megfelelően

Tabdi Napköziotthonos Óvoda
és Mini Bölcsőde

Óvoda: 6224 Tabdi, Kossuth Lajos utca 7.
Bölcsőde: 6224 Tabdi, Baross Gábor utca 4. 

Telefon: +36 78 310 011
E-mail: tabdi.ovoda.bolcsode@gmail.com

Intézményvezető: Horváth-Hetényi Vivien
E-mail: h.hetenyi.vivien@gmail.com

Hétfőtől - Péntekig: 07:00 - 17:00